Ismét eltelt egy hétvége. Na jó, még van belőle 1 nap, vagy már annyi sincs. A lényeg, hogy tegnap ugye vásárolni voltunk, aztán semmi érdekes nem történt, majd a nap végén, és a mai nap elején filmet néztem. 11 körül megnéztem Bruce és Lloyd - Elszabadult pokol című filmet. Rövid leszek. A film rettenetesen hasonlít a Zsenikém, az ügynök haláli c. filmre. Ez talán azért lehet mert ugyan az a forgatókönyvíró. Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy egyik a másiknak a folytatása. Megjósolni nemtudom, hogy melyiknek, mert mind a kettő 2008 -as alkotás, és mind a két film megáll a saját lábán is. De mégis gyanítom, hogy az Elszabadult a pokol volt a folytatás (ha tévedek javítsatok ki). Ez a film nekem nem nyerte el a tetszésem, ellenben a Zsenikémes, ugyanis azon kívül, hogy nagyon rövidre sikeredett az alkotás (60 perc) a poénok is kicsit erőltetettek voltak, meg valahogy nem úgy jöttek le. Erre a filmre négy, de legyen inkább 5/10 pontot adok, csak mert nagyon jószívű vagyok.
Hajnali fél 1 -kor pedig megnéztem, a Kidobós - Sok Flúg Disznót Győz c. filmet. Ez egy ilyen sport filmnek is mondható, de mégse. A film két ellentétre épül, mondhatni két konkurencia harcol meg egymással a fenntmaradás érdekében. Peter La Fleur (a jófiú) és White Goodman (a rosszfiú) ellentétére épül az egész film. Az alaptörténet annyi, hogy a két 'főhősnek' konditerme van és harcolnak egymással. Peternek egy kispályás, White -nak pedig egy nem kispályás, mondhatni profi eddzőterme van. Peter 50.000 $ -ral tartozik, ha nem fizeti ki, akkor White -é lesz a terme. Na most akkor ugye pénzt kell szerezni. A végén úgy döntenek, hogy megpróbálják a kidobós játékot. Indulnak is egy versenyen, ahol (mily meglepő) 50.000$ a fődíj. És akkor most mindenki menjen nézni a filmet, és izguljon, hogy megnyerik -e, kitudják-e fizetni a tartozást, esetleg átveszik-e a nagyhatalmat? Részemről ez a film 6/10 -et ér.
Most 11 -kor keltem, ma egy angol nyelvű filmet fogok megnézni angol felirattal (csak hogy tanuljam az angolt). A film címe: The Women. A mű megtekintése után pedig következik a mindenki által kedvelt tanulás -.-''.
Na hello.